Polgármester
Csach Gábor
polgármester
1969. október 18-án született, egyetemi tanulmányai kivételével egész életében Balassagyarmaton élt. A Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett 1988-ban. Kilenc évig járt zeneiskolába, többféle hangszert és kamarazenét is tanult. Meghatározó hatással volt rá a Komjáthy Jenő Irodalmi Társaság, Csemniczky Zoltán szobrászművész Képzőművészeti Szabadiskolája és Rigó Zoltán filmklubja. 1987-ben megalakította a Kinopuskin alternatív tánczenekart, amely a 90-es években a magyar könnyűzenei élet ismert együttese volt. A zenekar ma is működik, 25. születésnapjukon a Petőfi Rádió sugárzott egyórás koncertet, 30. születésnapjukon a Petőfi TV vetített teltházas Kinopuskin koncertet az A38 hajóról.
Csach Gábor 1997-ben szerez diplomát. az ELTE Bölcsészettudományi Karának művészettörténet szakán. Egyetemi tanulmányai előtt és alatt újságkihordóként, rikkancsként, éjszakai csemegebolti árufeltöltőként kereste kenyerét, majd kollégiumi büfésként és művészettörténeti egyetemi felkészítő tanfolyamok tartásával, ill. újságírással egészítette ki ösztöndíját.
1996-tól visszatérve Balassagyarmatra a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ művelődésszervezőjeként helyezkedett el. 1998-2003 között a Gyarmati Televízió stúdióvezetője volt, irányította a helyi televíziózás digitális átállását, az új műsorstruktúra kialakítását. Ő szervezte a képviselő-testületi ülések élő közvetítésének megteremtését is. Szerkesztőként kizárólag kulturális műsorokat és riportokat, tudósításokat készített.
1989 szeptemberében alapító tagja a megye első Fidesz szervezetének Balassagyarmaton, 2001 óta a helyi szervezet elnöke. 1998 óta balassagyarmati önkormányzati képviselő, 2006-ig a Városüzemeltetési, majd Ügyrendi, később a Pénzügyi Bizottság elnöke volt. 2006-tól Balassagyarmat város alpolgármestere. 2006-2010 között Nógrád Megye Közgyűlésének képviselője, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetője, 2014-ig a Fidesz Önkormányzati Tagozatának Nógrád megyei elnöke, az Országos Elnökség tagja volt. 2010 óta a balassagyarmati Honismereti Kör tagja.
Közéleti és politikai tevékenysége mellett rendszeres résztvevője Nógrád megye kulturális életének: koncertezik, kiállításokat szervez és nyit meg; könyveket, kiadványokat szerkeszt és lektorál. Helytörténeti, művészeti és területfejlesztési írásai jelentek meg az Új Művészet, Palócföld folyóiratokban, a Városi Újságban és a Balassagyarmati Honismereti Híradóban.
1987 óta él együtt szintén gyarmati feleségével, Sziládi Krisztinával. Két felnőtt gyermekük van: Blanka Júlia leányuk 1996-ban, Benedek fiuk 1999-ben született.
Elérhetőség:
- email: csach@balassagyarmat.hu
- Tel: +36-35-505-925
Alpolgármester
Huszár Péter
alpolgármester
Balassagyarmaton született 1958. június 29-én. Az általános iskola után a 217-es sz. Szakképző Iskolában géplakatos-gépszerelő szakmát szerzett, majd 1980-ban érettségizett. Munka mellett a Külkereskedelmi Főiskolán külkereskedelmi üzletkötő végzettséget szerzett 1995-ben.
Dolgozott szerszámkészítőként a Kőporc vállalatnál, majd 1979-ben a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat terjesztési előadója lett, tizenöt éven át a megye több újságjának munkatársa volt. 1992-95 között a Nógrád Megyei Moziüzemi Vállalat alkalmazásában a balassagyarmati Madách Mozi vezetője. 1998 óta reklámmal és kiadással foglalkozó vállalkozó is. 1999-2002 között a Miniszterelnökség kistérségi megbízottja. Ugyanekkor a Nógrád Megyei Önkormányzat Gazdasági Bizottságának külsős tagja. 2002-2011 között a Mikszáth Kálmán Szakközépiskola gondnoka, majd a Városgondnokságnál közterületi csoportvezetője. 2013-19 között a Szent Erzsébet Idősek Otthonának gondnoka volt.
Feleségével évtizedek óta a Jószív utcában él. Két felnőtt gyermekük van Krisztián 39, Mónika 36 éves. Két unokájuk a 6 éves Zsombor és a 4 éves Zorka. Szabadidejében biokertészettel és barkácsolással foglalkozik, film és foci rajongó.
2006 óta a választókörzet egyéni önkormányzati képviselője, 2006-2019 között a Városüzemeltetési Bizottság elnöke volt. 2019 óta a városüzemeltetésért felelős alpolgármester.
Elérhetőség:
- email: huszarpeter@balassagyarmat.hu
- Tel: +36-20-555-9949